Inzulinrezisztenciám van, mint a nők jókora hányadának Magyarországon. A helyzet annyival bonyolultabb, hogy a magas inzulinszinthez magas vércukorszint is tartozik. Szóval még nem vagyok cukorbeteg, csak majdnem. Mielőtt felsóhajtasz, és azt mondod, hogy „na, már megint egy megmondóember!”, szeretném leszögezni, hogy nem vagyok dietetikus, táplálkozási tanácsadó, vagy bármilyen egyéb szakember ebben a témában. Szívesen megosztom másokkal, hogy én mit teszek a saját egészségem érdekében, de semmiképpen sem szeretném, ha bárki azt érezné, ezt gondolom az egyetlen, a legmegfelelőbb, mi több, követendő útnak. Olvastam már olyan blogbejegyzést, amelynek a hangvétele egyszerre volt bántó és offenzív; nem tudtam eldönteni, hogy aki írta, most dicsekszik, vagy sajnáltatja magát. Három napig pufogtam rajta, sőt, ha most rágondolok, még mindig kioktatottnak érzem magam. Leírta, hogy éjszaka főz, és dobozol, úgy viszi a munkába az ennivalóját, és hogy ha ezt ő (jelzem gyerek nélkül és partner nélkül – ő írta) meg tudja tenni, akkor más is. Én pedig azt gondolom, hogy mindenkinek az élete másmilyen, sőt az enyém is ma ilyen, holnaptól viszont kisebb vagy nagyobb mértékben, de akár gyökeresen is megváltozhat. Inkább olyan megoldásokat keresek, amelyekhez könnyű alkalmazkodni, vagy könnyen alkalmazkodnak az ilyen-olyan változásokhoz. Esetleg, mivel nekem viszont vannak gyermekeim, nem rónak plusz terhet a háztartásomra a megváltozott igényem és az ő ízlésbeli és fejlődésbeli szükségleteik.

 Amikor a táplálkozásról esik szó, nem szeretek semmilyen irányzatot, diétát követni, itt is az egyszerűségre törekszem. Talán túlságosan is tudományosan közelítek ehhez a kérdéshez, de olvasok, számolok, hogy a gyerekeknek adott életkorban milyen (és mennyi) mikro- és makrotápanyagokra van szükségük, ugyanez hogyan néz ki felnőtteknél, milyen speciális helyzetek fordulhatnak elő… stb.  Nekem, mint rendszerben gondolkodónak, ezek a szempontok az egyszerűséget nyújtják, körülbelül, mint egy számítógép: megvannak a paraméterek, amelyek alapján indulok és ebből keletkezik egy „menüsor”.  Mire figyelek? A már fent említett tápanyagszükségletekre, arra, hogy ki, mit szeret, ne legyen egyhangú, egyoldalú legyen viszont színes (a szó valódi értelmében). Hányan eszünk, mennyi felnőtt, gyerek, van-e rajtam kívül egyéb igény, amire figyelnem kell, van-e lehetőségem nagybevárálásra, mennyi időm van főzni, az évszaknak megfelelő gyümölcsök és zöldségek kerüljenek az asztalra és még sorolhatnám. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyszer-kétszer nem csábulok el, és a zöldségköretbe veszek januárban egy cukkinit vagy padlizsánt, de nyilván nem ilyenkor eszem cukkini főzeléket, legalábbis nem friss cukkíniből. Én mondjuk, nyáron dobozolok: pl. megsütve lefagyasztom a padlizsánt, amikor szezonja van, így télen is van padlizsánkrém vacsorára. Ugyanezt teszem más zöldségekkel, gyümölcsökkel. Tudom, hogy a tápértékük nem ugyanaz, mint frissen, nyáron, de én így tudom változatossá tenni az étkezéseinket.

 És ha már menüsor, a köretekkel mindig bajban vagyok. Az átlagos magyar köret krumpli, rizs vagy tészta. A fent már említett okokból, én ezeket nem eszem, mert keveset nem tudok belőle enni, sokat meg nem szabad. Nyáron viszonylag egyszerű dolgom van, mert sokféle zöldség van, elérhető áron, akár salátának, akár párolva, megsütve. Télen ez a verzió viszont egy kicsit bonyolultabb. A salátának valók többsége ilyenkor egyrészt drága, másrészt import és az értékes tápanyagok aránya bennük nem túl magas.  Így maradnak az őszi, téli zöldségek, mint káposzta, cékla, sütőtök, hagyma, sárgarépa, karalábé, zeller, alkalmanként gomba és ritkán padlizsán, színes paprika (ebből lehet kapni időnként leárazva „trikolór” verziót), cukkíni. Ezeket szoktam változó arányban és válogatásban egészen vékony csíkokra metélni és megsütni.

 Mivel szép színesek, az őszi/téli borongós időben igazi lélekmelegítők. Némi chilivel pedig nem csak a lelkünket, a testünket is átmelegítik. Ilyet csináltam nemrég, amikor még napközben is fel kellett kapcsolni a lámpákat, olyan borult volt az ég. Hogyan csináltam?

 Lilakáposztát, sárgarépát, 1 db salátacukkínit, 1 pici padlizsánt, 1 piros kaliforniai paprikát, 1 fej lilahagymát, vékony csíkokra vágtam, hozzászeleteltem 1 gerezd fokhagymát. 2-3 evőkanál makadámdió olajon először a káposztát és a répát sütöttem kb. 4 percig. Majd hozzátettem a cukkínit, a padlizsánt, a paprikát és a fokhagymát, ezzel is 2-3 percig pirítottam. Legvégén hozzáadtam a lilahagymát és a fűszereket. Ehhez semmi mást nem tettem, mint sót, borsot és őrölt köményt. De illik hozzá a rozmaring és a chili is.

 Ez néha köret, ha kiadósabb a húsétel, ha csak egy kevés halat vagy csirke/pulykamellet grillezek meg, akkor vacsora szokott lenni.

 Szoktam olyat is csinálni, hogy céklát, sütőtököt és lilahagymát kockára vágok, megforgatom makadámdió olajban (kb. 2-3 evőkanálnyi), pici sóval, borssal, friss rozmaring levéllel megszórom és az egészet 200 Celsius fokos sütőben kb. 20 perc alatt puhára sütöm.

 Nagy kedvenc, de ritkán esszük, mert bár nem burgonyaféle, hanem hajnalka féle az édesburgonya vagy batáta, a glikémiás indexe 50 körüli, feldolgozástól függően. (A glikémiás indexről és a glikémiás terhelésről szeretnék majd később írni). Ezt hasábokra vágom, makadámdió olajjal meglocsolom és durva szemű sóval megszórom. 200 Celsius fokos sütőben 15-20 perc alatt puhára sütöm.

 Sokat segítene, ha megosztanád, ti milyen köretet esztek a húsételek mellé?